Görög Zita, az elbűvölő, természetes szépség

Van annak már jó pár éve, mikor együtt dolgoztunk Zitával, de őszintén megvallva, szebb, fiatalabb és csinosabb, mint valaha, fantasztikus formában van.

 

Nem a korodra szeretnék utalni, de nagyon érdekel, mikor kezdtél el modellkedni?

17 évesen csöppentem a szakmába.  Újságíró iskolát végeztem a gimivel párhuzamosan, mikor az akkori sztárfotóshoz –a szépségkiralynőket fotózó- Katona Miklóshoz keveredtem, egy újságíró barátnőm révén. Anett szándeka az volt, hogy megmutasson neki.Tudta, hogy egyedül sosem mennék el sem fotóshoz, sem ügynökséghez. Nagyon szerettem volna egy beszélgetést rögzíteni a fotóssal, de nekem nem adott interjút. Az volt a feltétele, hogy fotózas után kérdezhetek. Most elárulok valamit, csak mert szépségápolással foglalkoztok, hogy életem első sminkjét nem mostam le aznap éjszakára és másnap úgy mentem gimibe. Nagyon szépnek éreztem magam. Sok cikizést kaptam előtte, a vékony testalkatom miatt. Ez aztán átcsapott irigykedésbe. Tehát a gimis éveim nem voltak kifejezetten kiegyensúlyozottak…

Szerencsére ez a fotózas megmentett a további attrocitásoktól, ugyanis kb. 1 hónap múlva felkérés érkezett Párizsból, ahol egy féléves szerződést ajánlottak. Örömmel mondtam igent, bár tartottam a kihívásoktól. Ott az első munkám egy Ágnes B. bemutató volt Letitia Castával, és a mókuskerék beindult. Az ezt követő 8 évben 30 országban dolgoztam, éltem Párizsban, Milánóban, New Yorkban hosszabb ideig, de Japánban és Taiwanon is eltöltöttem néhány hónapot.

 

Itthon akkor kevesebbet láthattunk, igaz?

Itthon kevesebbet dolgoztam, de szinte mindenkivel. Voltam Év modellje, többször Cosmo lány, Vodafone arc, Biopon arc, ami rendkívül emlékezetes számomra. Nagy törés volt,  amikor a sors Európába kényszerített ismét a szeptember 11-ei támadások miatt. Akkor épp New York volt az itthonom, Budapest pedig az otthonom. Mivel azonban az egész világ megbolydult, a divatszakma eltűnt egy időre, hazajöttem. Nehéz szívvel, mivel a kinti karrierem akkor állt áttörés előtt. Épp megjelent a Benetton kampány és a Mont Blanc parfüm egyik arca voltam, Amanda Moore mellett. Covergirl kampány felkérésem volt és opcióm volt Victoria Secretre. Az utóbbi kettő már nem valósulhatott meg.

 

Hogy élted meg ezt a nehéz időszakot?

Hiszek a sorsban és tudtam, így kell lennie a dolgoknak, de azért az egóm nehezen dolgozta fel a történteket. Hazajöttem és a lelkemben zajló bizonytalanság kiült az arcomra. Iszonyú pattanásos lettem. Tudtam, ezen nem a kencék fognak segíteni. Akkor kezdtem leépíteni a modellkedést és közben az Operett Színhaz musical szakára jártam, mindemellett pedig elkezdtem egy természetgyógyászati főiskolát is. Aztán jöttek a filmszerepek és a tévés felkérések. Megint jól éreztem magam. Eközben rám talált a nagy szerelem is, és hamarosan jöttek a gyerekek.

 

Két gyönyörű baba után is, egyszerűen hihetetlenül szép és tökéletes az alakod és a bőröd feszes, narancsbőrnek jele sincs.

25 kilót híztam mindkét várandósság alatt, de csak a mérleg mutatta. Én rendkívül jól éreztem magam. Sokáig nem volt kedvem tornázni, állandóan fáradt voltam a 2 kicsi mellett, de most a jóga rendbe tette az alakom. És a nagy titok: a hullahopp karika. Vékony derekat seprűnyéllel és karikával lehet csinálni. Leülsz egy székre enyhe terpeszben, nyakadba akasztod a seprűdet, megfogod jó erősen és kb. 10 perc alatt jobbra-ballra fordulsz derékból - a párom ilyenkor mindig mondja: varázsol a “kisboszi”:-). Soha nem fogyókúráztam és nem vontam meg magamtól, soha semmi finomságot. Talán majd 40 után. Van még 8 évem.

 

Van valami szépségtrükköd, amivel ápolod az arcod?

Nagyon szeretem az illóolajokat, többek közt ezért választottam a Decléor termékeket, amik teljesen természetes hatóanyagokkal dolgoznak.

 

A testápolás is nagyon fontos, arra is hasonló készítményeket használsz?

A testemre is szeretem az olajokat használni szintén a Decleortól, de használok évek óta olívaolajat is, amit mindig megspékelek valami illóolajjal: a narancs és citromfű a kedvencem.

 

Hogy tudsz ilyen szép vékony lenni, van valami speciális, saját magad által kialakított táplálkozási rendszered?

A narancsot és citromfüvet főzéshez is használom, persze illóolajok nélkül. Sokat főzök, próbálom változatossá tenni a gyerekek étrendjét, de mint az kisgyermek korban szokás, rántott husi, kocka husi a nagy kedvenc. Imádják a tésztákat, így mozzarellát, olívabogyót, koktélparadicsomot is tudok az étrendbe csempészni. Imádják a magokat, ami jót tesz az agyműködésnek és míg a kisfiam gyümölcsrajongó, addig a kislányom petrezselymet ropogtat. Persze, ha a borsó összeér a burgonyával, akkor úgy ordítanak, mintha bogarakat etetnénk velük. Na, ilyenkor mélyülnek a mimikai ráncaim..:-) 

 

Mi a véleményed a manapság olyan népszerű botox-ról és egyéb plasztikai beavatkozásról?

Úgy gondolom, ha lelkileg renben vagyunk, nem kívánja a szervezetünk a botoxot, vagy más műtéti beavatkozás maceráját! Ha az embert szeretjük magunkban és a párunkban, nem a nőt vagy a férfit, akkor fel sem merül a botox kérdése.

Van még valami: soha nem stresszelem magam női magazinokkal. Azt veszem fel, amiben jól érzem magam, azt eszem amit a szervezetem megkíván, akár nutella, akár fehér kenyér. Mindenkiben a jót keresem és minden pillanatban lehetőséget a mosolygásra. A rosszindulat, a magány és a szomorúság öregít, nem a ráncok.

 

Ez a végszó csodálatos befejezése a mostani beszélgetésünknek, őszintén kívánom, hogy a pozitív hozzáállásod mindenhez az életben csak erősödjön, hiszen ebből is fakad szépséged, kisugárzásod.

© 2010 Marionnaud Parfümériák - Jogi információk